You’re All Surrounded

You’re All Surrounded

Adatok:

Év: 2014
Részek száma: 20
Műfaj: akció, romantikus, vígjáték
Ország: Dél-Korea
Csatorna: SBS

Történet:

A történet középpontjában négy kezdő nyomozó és a csapatvezetőjük áll. A főszereplő, Eun Dae Gu (Lee Seung Gi) anyját a történetünk kezdető előtt tizenegy évvel meggyilkolták, de a gyilkost nem kapták el, ezért Dae Gu nyomozónak áll, hogy fényt derítsen az esetre, ami egyre csak bonyolódik.

Vélemény:

Lee Seung Gi a főszereplő, akinek eddig minden sorozatát nagyon szerettem, ezért egyértelmű volt, hogy ezt is megnézem. Nem kellett csalódnom, Seung Gi hozta a formáját, és megint egy nagyon jó doramát választott ki magának.

Nem vagyok oda annyira a krimiért, de mivel ez nyomozókról szól, ezért ez is volt benne rendesen, de most egyáltalán nem zavart. Lehet, hogy kezdem megszeretni a műfajt? Mindenesetre a húsz rész alatt a főszereplők több ügyet is megoldottak, amik között akadt egy-kettő, ami mélyebb üzenetet is hordozott annál, hogy kapjuk el a rosszfiúkat, és ezért nagyon tisztelem a sorozat készítőit, hogy még ilyesmit is belecsepegtettek.

Ennek a doramának több erőssége is van, az egyik ilyen a színészek játéka. Mindenki abszolút hitelesen hozta a karakterét, egyszer sem volt olyan, hogy bárkit is hiteltelennek éreztem. Emellett a karakterek is erősek, mindenkinek volt személyisége, a jókat nagyon lehetett szeretni, a gonoszokat pedig utálni, és persze akadt egy-két olyan szereplő is, aki megosztó lehet, hiszen a sorozat nem egy fekete-fehér világot tárt elég, igenis léteztek szürke karakterek is.

És ha már karakterek, akkor szólok néhány szót róluk is.

A főszereplő Eun Dae Gu, születési nevén Kim Ji Yong, az anyja egyedülálló anyaként nevelte, amíg meg nem gyilkolták, ezután Dae Gu árvaházba került, megváltoztatta a nevét, és végül a rendőrségen kötött ki. A sorozat elején ridegebb és magába zárkózó volt, majd szépen fokozatosan feloldódott, ahogy megismerte a nyomozó társait, és kezdett megbízni bennünk. Félreértés ne essék, itt nem valami hatalmas karakterfejlődésre kell gondolni, mert a személyisége nem változott meg, egyszerűen csak kinyílt, és csiszolódott egy kicsit.

Az is tetszett benne, hogy nem hagyta érintetlenül a sokk, ugyanis látta, ahogy az anyját meggyilkolták, hanem ez igenis sérüléseket okozott benne, és sebezhetővé tette, amit persze titkolt, és a lehető legjobban kezelt, de akkor is jó volt látni, hogy nem egy tökéletes főszereplővel van dolgunk, aki sokrétű és emberi.

Dae Gu-nak elég sok mindenen kellett átmennie a sorozat alatt, amit Lee Seung Gi tökéletesen átadott, egy rossz szót sem tudok mondani az alakítására.

Dae Gu-n kívül még fontos szereplő Seo Pan Suk csapatvezető, akit az a szerencse/szerencsétlenség ért, hogy az ő nyomozócsapatába került négy újonc, köztük természetesen Dae Gu is. Nagyon megszerettem Seo csapatvezetőt, ő is igazi egyéniség, aki él-hal a munkájáért, de a való életben egy kicsit esetlen. Az őt játszó színész, Cha Seung Won személyében új kedvencre tettem szert.

Dae Gu szerelme a sorozatban Uh Soo Sun, aki nem egy hú, de hatalmas egyéniség, inkább támogató szerepet tölt be, de azt nagyon jól csinálja, és bár nem a világ legagyasabb karaktere, de engem nem is idegesített, szóval én meg voltam vele elégedve.

Rajtuk hármójukon kívül még nagyon sok szereplő van, például a táskás nő, akinek már az első pillanatban lapáttal ajándékoztam volna meg az arcát, és az ő képviselő apja, aki egy igazi rohadék volt.

A sorozat másik nagy erőssége a hangulata. A több műfajú dolgokban az a veszélyes, hogy sokszor nagyon elcsúszik valamelyik műfaj felé, és a többit elhanyagolják, vagy nem úgy tálalják, ahogy kéne. Na, itt egyáltalán nem ez a helyzet. A készítők remekül lavíroztak az akciódúsabb-nyomozós, a romantikus és a humoros elemek között, tényleg nagyon jól lettek összerakva a hangulati váltások.

A cselekményvezetés is jó lett, tetszett, ahogy szépen fokozatosan haladtunk előre a nyomozós és a romantikus fronton is. Jól adagolták az információkat, és szerencsére nem csavarták túl a történetet, így végig logikusak tudtak maradni.

Bevallom, a dorama vége előtt nagyon izgultam, hogy csak koreaiasan el ne szúrják a lezárást, de szerencsére feleslegesen aggódtam. A végén szinte minden kiderült – összesen egy kérdésem lett volna még, de ez sem olyan vészes -, és nagyon jól elvarrták a szálakat, szóval senki se féljen, a koreai sorozatkészítési hagyományok ellenére léteznek még normális végű doramák is.

A sorozat OST-ja is jó lett, szép számok vannak benne, és szerencsére egyik dalt sem játszották le túl sokszor, így nem is untam meg egyiket sem.

Ez egy nagyon sokrétű dorama, amit spoilermentesen nem teljesen sikerült átadnom a kritikán belül, de higgyetek nekem, érdemes adni neki az esélyt, nemtől és kortól, valamint romantikus vagy akcióbeállítottságtól függetlenül. Ebben a sorozatban mindenkinek van valami, ami megfoghatja.

Pont: 9/10

 

Iljimae

Iljimae

Adatok:

Év: 2008

Részek száma: 20

Műfaj: történelmi, akció, romantikus

Ország: Dél-Korea

Csatorna: SBS

Történet:

A nemesi származású Lee Geom apját a fiú szeme láttára igazságtalan árulással vádolták, és megölték, amikor a fiú csak tíz éves volt. Neki sikerült elmenekülni, hála egy piti tolvajnak, de az anyját és a nővérét az akkori szokások szerint eladják rabszolgának. Geom az őt ért sokk miatt elveszti az emlékeit, és abban a hitben nő fel, hogy a nevelőszülei az igazak. Tizenvalahány évvel később Yongként, egy eszes léhűtőként látjuk viszont, aki menekül a tanulástól, és folyton valami bajba keveredik. Bizonyos események hatására az emlékei fokozatosan visszatérnek, ekkor elhatározza, hogy bosszút áll az apja gyilkosán. Miközben a gyilkost keresi, sok nemesi házba betör, hogy megtalálja kardot, amivel megölték az apját, és hogy leplezze a valódi szándékát, lop, amit szétoszt a szegények között. Így válik a koreai nép Robin Hoodjává, azaz Iljimae-vé.

Vélemény:

Elég vegyesek az érzelmeim ezzel a doramával kapcsolatban. Egyrészt nagyon szerettem, és nehéz volt leállnom a nézésével, másrészt viszont nagyon sok bosszantó momentumot fedeztem fel benne, ami zavart.

Az előzménysztorit konkrétan untam, elég nehézen állítottam le magam, hogy ne tekerjek rajta, és várjam ki rendesen, amíg végre besasszézik a képbe a főszereplő, akit nem más játszott, mint Lee Jun Ki. Ez az első doramám tőle, igazából azért is kezdtem bele, mert végre látni akartam valamit tőle, ugyanis a doramarajongó oldalakon nagyon sok pozitívumot olvastam róla. Mint kiderült, az a sok ömlengés nem megalapozatlanul került fel a világhálóra.

Elsőre látásra nem gondoltam jóképűnek, de ezt hamar elfelejtette velem a hiteles színészi játékával. A karaktere, Yong először nem emlékszik a múltjára, és egy elsőre talán kicsit agyalágyult személyt ismerhetünk meg benne, de igazából nagyon okos, csak nem volt szükségese arra, hogy használja a szürkeállományát, ám amikor problémás helyzetbe kerül, mindig az eszével húzza ki magát a bajból. Amikor visszatérnek az emlékei, szépen fokozatosan megszületik egy komolyabb énje is. Először csak a bosszú miatt tör be a nemesek házaiba (kezdetben meglehetősen ügyetlenül), de aztán egy ponttól már nem csak és kizárólag a bosszú foglalkoztatja, hanem az is, hogy segítsen az embereknek. Nem egyik pillanatról a másikra vált szinte legyőzhetetlen hőssé, nagyon sokat kellett fejlődnie és gyakorolnia, amíg elérte ezt a pontot.

Ilyenkor általában a férfi főszereplő szerelmének, azaz a női főszereplőnek a jellemzésével szoktam folytatni, és most is ezt teszem, bár ez a sorozat sokkal kevésbé romantikus, mint a romantikus koreai doramák általában. Kifejezetten kevés a romantikus jelenet, és a főszereplő lány is viszonylag keveset szerepelt, Yong barátai nagyobb szerepet kaptak nála.

Tehát a női főszereplő. Tetszett a jelleme, ahogy nemes kisasszony létére segíteni akart a szegény, rossz sorsú embereknek, és egyszer még Iljimae-t is megmentette. Az a kevéske romantikus jelenet, amiben szerepelt jóra sikeredett, az egy szem csókjelenet pedig kifejezetten ütős és egyedi lett.

Yong/Geom/Iljimae mellett a másik nagyon fontos főszereplő Shi Hoo, akinek szappanoperába illő származástörténetét inkább nem részletezném. Shi Hoo katonának állt, és fattyúként az az egyetlen előrejutási lehetősége, ha elkapja Iljimae-t, a mestertolvajt. Természetesen mindent meg is tesz ennek értelmében. Alapból megértettem a motivációit, de egy elég gerinctelen tettével elég komolyan elásta magát a szememben, amit csak a legvégén bocsátottam meg neki.

A mellékszereplők klisések ugyan, de mindegyiküknek, főleg a „jóknak” nagyon színes egyéniségük van, szinte mindegyiküket nagyon megszerettem. Talán legjobban Yong nevelőapját bírtam, nagyon vicces figura volt, ráadásul mindent megtelt a nevelt fiáért, sokkal jobban bánt vele, mint néhány apa a saját gyerekével.

Mint már említettem, a romantikus szál elég gyenge volt, inkább csak fűszerként szolgált a sok harc, Iljimae-betörés, piaci jelenet és politikai intrika mellett, ezért nem nagyon tudok több mindent mondani anélkül, hogy ne spoilereznék nagyon komolyan.

Szeretem az akció dús doramákat, ezért itt sem panaszkodtam a sok verekedés/kardvívás miatt, miközben néztem. Ahhoz képest, hogy 2008-as a dorama elég szépen kivitelezték őket, de azért a tetőugrálós jeleneteknél nagyon látszott az a bizonyos kötél, egyáltalán nem voltak élethűek azok az ugrások. Iljimae betörő akciói lettek a kedvenceim, főleg azok, amiknél az eszét használva vert át mindenkit.

Már említettem, hogy zavart néhány dolog, most a teljesség igénye nélkül ezeket gyűjteném össze:

• Unalmas előzménytörténet (nem is az esemény unalmas, hanem a kivitelezés).
• A romantikus szál szinte teljes hiánya, amikor ott van a romantikus kategória minden híres ismertető oldalon, de például az akció nincs.
• A sablonos, egy-két kivétellel egymástól szinte el nem különíthető intrikáló nemesek.
• Néhány szereplő indokolatlan, éreztessük, hogy ez milyen komoly sorozat halála (pedig egyébként a sorozat humora nagyon jó, engem megfogott)
• A vége. Koreai doramánál ez a pont egyáltalán nem meglepő, de mégis, úgy reménykedtem egy szép lezárásában, igazából nem is lett volna nehéz, kapásból több tucat sokkal jobb befejezést ki tudtam volna találni, de nem, a forgatókönyvírónak el kellett szúrnia. Könyörgöm, tanítsa már meg valaki a koreai forgatókönyvíróknak, hogy hogyan kell jól sorozatot befejezni!

Az OST-tal nem akadt problémám, bár nem is fogott meg, eddig még csak rá sem kerestem, pedig mostanában szokásommá vált, amikor befejezek egy doramát.

Összesítve ez egy egész jó dorama, inkább fiúknak, és azoknak ajánlanám, akiket nem zavar, ha háttérbe szorul a romantikus szál. Természetesen a zsarnokellenes hős témáért rajongóknak kötelező, én sem bántam meg, hogy megnéztem, annak ellenére sem, hogy felidegesítettem magam a hibáin. A hat ugyan nagyon kevés pontnak tűnhet, a sok zavaró tényező miatt csak ennyit adhattam neki, de ha valaki megkérdezné, hogy nekem tetszett-e az Iljimae, igennel felelnék.

Pont: 6/10

Shining Inheritance

Shining Inheritance

Adatok:

Egyéb cím: Brilliant Legacy

Év: 2009

Részek száma: 28

Műfaj: romantikus, család

Ország: Dél-Korea

Csatorna: SBS

Történet:

Go Eun Sung külföldön tanul, és hazatér, hogy magával vigye az autista öccsét, Eun Woo-t Amerikába, hogy az zongorát tanuljon. Sun Woo Hwan (Lee Seung Gi) szintén Amerikában tanul, ő a nagyanyja utasítására tér haza, és a reptéren véletlenül összecseréli a bőröndjét Eun Sunggal. Ennek köszönhetően találkoznak, és hamar megutálják egymást. Nem sokkal ezután meghal Eun Sung apja, a mostohaanyja kirakja a lányt és az autista öccsét a házából, így Eun Sungnak egyedül kell boldogulnia. A tetejében még Eun Woo-t is elveszíti, és miközben őt keresi, megmenti Hwan nagyanyját, aki egy étterem lánc elnöke. A nagymama megszereti Eun Sungot, és elhívja, hogy lakjon a házában, sőt még a vállalatát is rá akarja hagyni, mert a felelőtlen unokáiról már lemondott.

Vélemény:

Már régóta tervben volt ez a sorozat, de csak azután néztem meg, hogy megismertem, és megszerettem Lee Seung Gi-t a Gu Family Bookban. A Shining Inheritancebeli alakítása után kapott főszerepeket, ami nem is csoda, nagyon jól eljátszotta Hwan karakterét.

Sun Woo Hwan a dorama elején egy elkényeztetett, arrogáns, gazdag ficsúr, aki folyton szomorúságot okoz a nagymamájának. Olyanokat csinált, hogy nagyon sokszor legszívesebben képen töröltem volna, de utálni nem tudtam, ráadásul mint az ilyen karaktereknél mindig, nála is tudni lehetett, hogy meg fog javulni. Ez meg is történt, és elég jól vitelezték ki, nekem nem volt rá panaszom. Hwan tényleg szép fokozatosan változott át a bunkóból azzá az emberré, aki a dorama végére lett, közben nagyon jól ábrázolták a jellemfejlődését, és a körülményeit is. Hwan karaktere tehát nagyon jól kidolgozott és hiteles, még úgy is, hogy kicsit sablonos, de ez utóbbit a sorozat nézése közben Lee Seung Gi játéka könnyen elfeledtette velem.

Go Eun Sung, a női főszereplő karaktere sem rossz, sőt összességében kedveltem. Csinált ugyan olyan dolgokat, amiért mérges voltam rá, de a személyisége nem volt sablonos, és végül is érteni lehetett, mit miért tesz. Végig az öccsét akarta megtalálni, mindent azért tett, hogy Eun Woo előkerüljön, és szimpatikussá tette, hogy annyira aggódott az öccséért. Sok koreai dorama női főszereplőjével ellentétben neki kifejezetten szép arca volt, de könyörgöm, miért nem lehetett normálisabb frizurát csinálni neki? A nézése közben néhányszor felidegesítettem magam rajta.

Hwan és Eun Sung eleinte utálja egymást, beletelik egy kis időbe, amíg emberként tekintenek a másikra, aztán pedig fokozatosan kedvelik meg egymást. Nagyon tetszett, ahogy Hwan jellemfejlődésével arányosan egyre közelebb kerültek egymáshoz, a cuki jeleneteiktől pedig olvadoztam, bár ebből többet is el tudtam volna viselni, főleg úgy, hogy ez egy huszonnyolc részes dorama. Ők ketten nagyon illettek egymáshoz, na de az, ami akadályozta, hogy végre összejöjjenek eléggé felhúzott.

Hwannak ugyanis volt barátnője, Seung Mi, akivel már gimi óta együtt voltak, de Hwan szerintem inkább csak testvérként gondolt a lányra, míg Seung Mi őrülten szerette a srácot, és nem akart lemondani róla. Egy pióca barátnő eleve idegesítő, de itt még hozzájött az is, hogy Seung Mi Eun Sung mostohatestvére (ezt persze Hwan sokáig nem tudta), ezért Eun Sung nem akart rosszat a lánynak, ráadásul igazából Seung Mi személyisége nem rossz, én kedveltem valamennyire, csak az anyja rontotta el.

Na, és gyakorlatilag azért nem jöttek össze, mert figyelembe kell venniük Seung Mi érzéseit. Könyörgöm, Hwan mást szeret, ezt meg is mondta neki, gyakorlatilag szakított vele, minek kell megvárni, hogy ő a beleegyezését adja Hwannak és Eun Sungnak? Lehet, hogy csak én vagyok érzéketlen tuskó, de a vége felé ez engem nagyon idegesített.

Aztán persze, ahogy lenni szokott, Eun Sungnak is volt egy „rajongója”. Joon Se a tipikus kedves srác, aki iszonyat édes dolgokat tesz a főszereplő csajért, de mindenki tudja, hogy úgyis ő lesz a szerelmi háromszög hoppon maradt tagja. Szurkolni ugyan nem neki szurkoltam, de nagyon sajnáltam, és szerettem. A személyiségi iszonyat jó. Érett gondolkozású, önkénteskedik, és még nehéz helyzetben is kitart az elvei mellett azzal, hogy jó döntést hoz.

Fontos szereplő még Eun Sung mostohaanyja, aki gyakorlatilag a történet főgonosza. Olyan szemétségeket tett, hogy a dorama nézése közben folyamatosan lekígyóztam és leboszorkányoztam, egyszerűen hihetetlen, milyen messzire elment a pénz miatt. Már az első rész után tudtam, hogy utálni fogom, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Ráadásul nagyon sokat láttuk ahogy ő szenved azért, amilyen helyzetbe hozta magát az áskálódásaival, és ez az utolsó néhány részben nagyon idegesített. Egy csöppet sem érdekelt, ahogy nem tudott kimászni a saját verméből, jobban örültem volna, ha ezek helyett a főszereplők kapnak nagyobb teret a végén.

Családi dorama lévén fontos szerepet kapott még Hwan dörzsölt nagymamája, butácska anyja és húga, a „szellem” komornyik, Eun Sung éles nyelvű barátnője, az elvileg halott apa és Eun Woo, Eun Sung autista öccse.

A történet tetszett, de a huszonnyolc részt nem a folyamatosan pörgő események, hanem sokkal inkább a lélektani folyamatok (jellemfejlődés, szenved Seung Mi, Seung mi anyja egyre mélyebbre süllyed stb.) töltötték ki.

A végével koreai doramához képest meglepően elégedett vagyok. Az utolsó részben Eun Woo és Hwan közös jelenete a gyorsétteremben nagyon édes volt, és a záró képet sem kifogásolhatom egy szóval sem.

A zenéket, mint minden doramában, itt is nagyon eltalálták, illettek a hangulathoz, de szerintem nem fogom agyonhallgatni őket, annyira nem fogtak meg a számok. Persze azért van néhány, amit időről-időre meghallgatok majd.

(Ezt Lee Seung Gi énekli)

Összességében tehát ez egy nagyon jó sorozat, a romantikus doramák szerelmeseinek kötelező darab, és nem csak Lee Seung Ki miatt, bár ő is elég komoly pluszt jelentett.

Vacilláltam, hogy hány pontot adjak a Shining Inheritance-nek, mert nagyon pozitív benyomást hagyott bennem, de az idegesítő dolgok miatt, amikről fentebb írtam, nem adhatok többet, bármennyire is szerettem nézni.

Pont: 8/10