Love Keeps Going

Love Keeps Going

Adatok:
Év: 2011
Részek száma: 13
Műfaj: romantikus, vígjáték
Ország: Tajvan
Csatorna: CTV

Történet:

Zha Mei Le (Cindy Wang) gyerekkorában meghallotta, hogy a szülei azon veszekednek, hogy egyiküknek sem kell, mert buta és hasznavehetetlen, ezért mindent megtett, hogy hasznossá tegye magát, és mindenkinek segítsen, aki a közelébe kerül. Rengeteg szakképesítést szerez, hogy hasznossá tegye magát. A barátja – később a vőlegénye -, Yi Feng álma, hogy legyen egy péksége, ezért Mei Le nyit neki egyet. Ám a dolgok összekuszálódnak, amikor Yi Feng kezd „összemelegedni” az egyik pékségi alkalmazottal, a fiatal és csinos Xuan Xuannal, ráadásul az időközben Tajvanra érkező, arrogáns és kibírhatatlan zeneszerző, Yi Lie (Mike He), aki mellesleg Yi Feng öccse szépen lassan beleszeret Mei Le-be.

Vélemény:

Ez életem első befejezett tajvani sorozata, ezért valószínűleg mindig emlékezni fogok rá, és igazából tetszett is, de azért ez közel sem egy tökéletes dorama. De azt hiszem, jobb ha nem a hibákkal kezdem, hanem az elején.

A történet két főszereplője Zha Mei Le és Yi Lie, és a kettőjük kapcsolatának kialakulását spékelték meg jó sok egyéb szállal, és annyi a drámázás a sorozatban, hogy őszintén csodálkozom, amiért a hivatalos kategória besorolásban nincs ott, hogy dráma, mert a romantika és a humor mellett ebből is elég rendesen kaptunk.

Mei Le karaktere néha kicsit idegesítő, de alapvetően át lehet érezni, hogy mit miért tesz, és meg lehet érteni őt – nekem is sikerült, pedig teljesen más a személyiségem, mint ennek a csajnak -, szóval én megkedveltem.

Yi Lie a legtipikusabb férfi dorama főszereplő kategória díszpéldánya. Rettenetesen arrogáns, kritikus, örömét leli abban, ha másokat lehordhat a sárga földig, van egy mély lelki sebe és természetesen jól néz ki. Nagyon jól. Szóval nekem bejött, ráadásul Mike He nagyon jól átadta a karaktert. Azok a részek különösen tetszettek, amikor Yi Lie kezdett rádöbbenni, hogy beleszeretett Mei Le-be, és hogy hogy dolgozta fel ezt az egészet.

Mei Le és Yi Lie között nagyon jól működött a kémia, és kaptunk is egy-két nagyon jó csókjelenetet. Az pedig nagyon tetszett, ahogy szépen lassan egymásba szerettek, bár az elején kölcsönösen fújtak egymásra, és persze ezalatt a folyamat alatt nem egy igazán humoros jelenetet láthattunk.

A mellékszereplőkről már közel sem tudok csak pozitívat mondani, elég sok akadt, aki idegesített, és mivel ők is viszonylag nagy szerepet kaptak, róluk is írok egy kicsit.

Yi Feng (Yi Lie bátyja, a sorozat elején Mei Le pasija) egy döntésképtelen papucs. Végig nagyon szánalmas, bamba fejet vágott, és ő a „mentsetek meg, mert egyedül semmire nem vagyok képes” csaj férfi megtestesítője. Végig idegesített, egyedül csak azt kedveltem benne egy nagyon-nagyon kicsit, ahogy Yi Lie-vel bánt.

A legirritálóbb mellékszereplő díjat mégsem Yi Feng nyerte el, hanem Han mama – Yi Feng és Yi Lie anyja -, aki utálja Yi Lie-t és rettentő gányul bánik vele egy olyan dolog miatt, amiről nem is ő tehet, és mindig mindenért őt hibáztatja. És nem az egyetlen logikátlan tette, nem tudom, volt-e olyan szituáció, amire úgy reagált, ahogy minden normális ember tette volna. Ha egyetlen jelzőt kéne mondanom rá, akkor az az irritáló lenne.

Xuan Xuan meg kifejezetten fura volt. Néha azt hittem róla, hogy fú, de gonosz és negatív szereplő, máskor meg egész értelmesen reagált dolgokra, és ez totál összezavart, mivel semmi íve nem volt az egésznek, hanem mintha két személyiséggel rendelkezett volna, és azokat váltogatta.

Azért akadtak olyan mellékszereplők is, akiket megkedveltem, ilyen például Mei Le bátyja és Yi Lie húga. Ők tényleg aranyosak voltak.

És akkor egy kicsit a cselekményről.

A történet egy szappanoperához hasonlítható – sok idegesítő résszel és reakcióval –, de ezek az első tíz részben simán elnézhetőek, tökéletesen ellensúlyozzák ezeket a két főszereplő közös jelenetei (a humorosak és a romantikusak egyaránt).

Aztán úgy a tízedik-tizenegyedik rész környékén sajnos mélyrepülést vett a történet. Egy bizonyos eseménynek köszönhetően érezhetően esett a színvonal, és én csak néztem, hogy „most meg mi van?”. Igazán kár, hogy így elrontották a sorozat végét, mert az első tíz rész a kisebb hibáktól eltekintve tényleg nagyon jó volt.

A sorozat zenéivel se vagyok kibékülve. Az OST körülbelül három számból állt. Ebből csak az tetszett, amit Mike He énekelt, de a másik kettő rettenetes volt – az egyik nagyon irritáló, a másik kicsit kevésbé -, főleg úgy, hogy tizenhárom hetven-nyolcvan perces részen keresztül el kellett viselnem őket. A végére például az opening zenéjétől már a falra tudtam volna mászni.

Összességében tehát ez nem egy rossz sorozat, ha valaki szereti a romantikus sorozatokat, akkor érdemes belevágnia. Az eleje valószínűleg nagyon fog tetszeni annak, aki megnézi, de fel kell rá készülni, hogy legnagyobb valószínűséggel csalódás lesz a vége.

Pont: 7/10

Monstar

Monstar

Adatok:

Év: 2013

Részek száma: 12 (de a részek hosszabbak a megszokottnál)

Műfaj: zenés, romantikus, vígjáték, iskolai

Ország: Dél-Korea

Csatorna: Mnet

Történet:

Seol Chanról, egy koreai idolról, a Men in black egyik tagjáról negatív kritikák jelennek meg a sajtóban, ezért a fiút a kiadója egy időre egy művészeti iskolába küldi, hogy javuljon meg, és jelenjenek meg róla pozitív cikkek. Az iskolában új barátokat szerez, és természetesen szerelmes is lesz. A barátaival sokat zenél együtt, és először kényszerből, de alapítanak egy saját bandát, a Colorbar.

Vélemény:

Ez egy nagyon aranyos, igazán szeretni való dorama tele iszonyat jó számokkal, de közel sem tökéletes.

A szerelmi szálban nincs semmi extra, a sztár Seol Chan beleszeret a padtársába, Se Yi-be, akibe már évek óta szerelmes az osztályelnök, Seon Woo, aki kiskorában egyébként Seol Chan barátja volt, de most már nem az. Seon Woo-ba egyoldalúan szerelmes az egyik osztálytársuk, Kim NaNa.

Nálam egyértelmű volt, hogy kinek szurkoltam, Seol Chan és Se Yi elragadóak együtt, nagyon szerettem a közös jeleneteiket. Nagyon sok cuki rész van kettejükkel, viszont egyikük sem valami profi az érzelmei bevallásában, és ami azt illeti, a felismerésükben sem, ezért ha valaki érzékeny erre, akkor elég idegesítően nyomik tudtak lenni néha.

Kim NaNa-t sajnáltam, amiért Seon Woo észre sem vette, szerintem az ő karaktere nagyon jó.

A történetben van néhány drámai (néha inkább csak annak szánt) rész is, de ha a Monstarra gondolok, akkor csak rózsaszín vattacukor jut eszembe, szóval ez egyáltalán nem annyira hangsúlyos. A készítők talán fontosnak szánták a drámai szálakat, de szerintem nem jött össze nekik. Mindegyik főszereplőnknek van valami lelki defektje, amiből lényegében a közös zenélés gyógyítja ki őket. Van, akinek tényleg érthető a lelki problémája, de van, akit kábé csak kiröhögtem (itt egy karakterre gondolok, ha valaki megnézi a sorozatot, rájön, kiről beszéltem). Aztán ott van Se Yi apukájának a barátja. Megértem én, hogy milyen borzasztó dolgokon ment keresztül, de az én ízlésemnek egy kicsit túl sokszor nyomták be az a jelenetet, amikor a karosszékében ül, hallgatja A számot, és depizik.

A karakterek nagyon jók, bár egy-kettőben azért találtam kivetnivalót.

Seol Chant, a főszereplőt nagyon szerettem, Junhyung nagyon hitelesen játszotta, és elég sokat olvadoztam neki hála a dorama nézése közben. Eddig is szerettem a Beast-et, de ezután jóval többet fogom őket hallgatni, hála a sorozatnak.

Se Yi-t, a főszereplő csajt is szerettem, de vele azért már akadnak problémáim. Van, amikor tök okosan és menőn viselkedik, máskor meg tiszta naiv, logikátlan és olyan, mintha egy másik bolygóról jött volna, és nekem ez egy kicsit túl kontrasztos. Egyébként nem vészes, de ha valaki amazon főhősnőre vágyik, azt ne benne keresse.

Seon Woo-t is szerettem, nagyon aranyos volt, sajnáltam is egy kicsit, de Se Yi egyértelműen nem neki való. Vele csak annyi bajom volt, ahogy az utolsó részben viselkedett, de az végül is érthető, ha figyelembe vesszük a helyzetét.

Kim NaNa egy nagyon jó karakter, igazából én jobban szerettem Se Yi-nél, és iszonyat jó hangja van, nagyon jó hallgatni, ahogy énekel. Hozzá hasonlóan Rádiónak is nagyon-nagyon jó hangja van, az ő karakteréből ez az, amit a legfontosabbnak tartok, de egyébként ő is szerethető, és a lelki problémája is érthető.

A Colorbar negyedik fiú tagjával sincs semmi problémám, de a harmadik csajjal már annál inkább. A kövér csaj nagyon felidegesített a „lelki problémájával”, az iszonyat szánalmas volt.

Még sok más karakter is van, de én csak a cuki tornatanárt és a cuki thaiföldi srácot emelem még ki. Ja, és ne feledkezzünk el a BTOB-ról sem, ugyanis a banda néhány tagja játszotta Seol Chan bandáját. Nem kaptam ugyan sok szerepet, de nagyon szerettem a részeket, amikben benne voltak.

A történet jó, csak az a probléma, hogy NINCS vége, vagyis van, csak nagyon béna. Komolyan, annyi elváratlan szál maradt, hogy ennyi erővel akár a tizenegyedik rész végén is abbahagyhatták volna. Nem sorolom fel őket, mert nem akarok spoilerezni, de tényleg nagyon sok fontos kérdés maradt megválaszolatlanul. Ez nálam mindenképpen nagy negatívum.

Hatalmas pont viszont e mellett a dorama mellett a zenéje. Ha valaki egy könnyed zenés sorozatra vágyik, akkor mindenképpen ezt javaslom. A számok egytől-egyig nagyon jók, hatalmas kedvencek lettek, a Troublemakert például már egy csomószor újrahallgattam, és még fogom is jó néhányszor.

Összességében tehát ez egy nagyon jó dorama, ha valaki szereti ezt a műfajt, akkor mindenképpen érdemes megnézni, én egyáltalán nem bántam meg, hogy megtettem, sőt szerintem elég sokáig emlékezni fogok rá, mert a hibák ellenére nagyon-nagyon tetszett. A zavaró dolgok miatt viszont egyszerűen nem adhatok neki annyira sok pontot, amennyit szívem szerint adnék.

Pont: 7/10