Hanazakari no Kimitachi e

Hanazakari no Kimitachi e

Adatok:

Év: 2007
Részek száma: 12
Műfaj: vígjáték, iskolai, romantikus
Ország: Japán
Csatorna: Fuji TV

Történet:

Ashiya Mizuki fiúnak öltözik, hogy beiratkozhasson egy fiúiskolába, az Oshaka Gakuenbe. Mizuki célja, hogy újra ugrásra bírja a magasugró Sano Izumi-t (Oguri Shun), aki egy sérülés után nem tud/mer újra ugrani. Miközben Mizuki azon van, hogy elérje a célját, és közben szerelembe esik, az iskolához tartozó három kollégium egyfolytában harcol egymással, ami rengeteg vidám percet eredményez.

Vélemény:

Ez a dorama beteg. Sőt, nemcsak szimplán beteg, mert azt más sorozatokról is el lehet mondani. Ez a dorama a betegség nagymestere, kétlem, hogy bármelyik másik túl tudná szárnyalni úgy, hogy az jó is legyen. Márpedig ez jó volt, méghozzá nagyon-nagyon.

Nagyon sokáig nem akartam nekiállni, pedig tudtam, hogy jó, merthogy már megint egy lány öltözik be fiúnak történet, ami a csapból is folyik, ráadásul ez azt jelenti, hogy tele kell lennie ciki jelenetekkel, amihez semmi kedvem nem volt. Szerencsére – hála barátnőm erőszakosságának – mégis elkezdtem, ami nagyon jó döntés volt, szóval mindenkinek azt javaslom, hogyha ugyanolyan okból hezitált, mint én, az azonnal menjen, és vesse rá magát a Hana Kimi-re.

Természetesen van benne szerelmi szál, de egyáltalán nem ez adja a történet gerincét. Végigkövetjük ugyan – és elvileg ez is a főszál -, ahogy a két főszereplő, a mogorva Sano – aki bárkit megcsókol, ha minimális alkohol kerül a szervezetébe – és a fiúnak öltözött Mizuki egymásba szeret, de ez csak a hab a tortán, az igazi élvezetet a többi karakter idiótasága(i) adja.

Azért a szerelmi szálat se írom le, mert nekem tetszett, ahogy szépen lassan alakultak a dolgok, és szerencsére a Sano azt hiszi, hogy Mizuki pasi helyzetet is hamar megoldották, szóval semmi panaszom nem lehet. Sano nem egy túl impulzív személyiség, de amikor csinál valamit, akkor nagyon karizmatikus, és bár Oguri Shun-ra nem lehet elmondani, hogy hű, de jól néz ki, mégis belezúgtam.

Mizukiba természetesen beleszeretett egy másik srác is, Nakatsu, aki egyébként nagyon vidám és menő, csak hát szegény végig azon küzd, hogy akkor most meleg-e, szóval a végére ő nekem egy kicsit sok volt, de amikor Mizuki nem volt a közelében, akkor nagyon bírtam.

De azért mégiscsak a nevetésé a főszerep, amiről az összes karakter gondoskodik.

A három fiúkollégiumnak megvan a maguk szerepe. Az egyesbe járnak a harcművészek, a kettesbe a sportolók (idetartozik Sano és Mizuki is), a hármasba pedig a színjátszósok. Mindegyik kollégiumnak van egy vezető diákja, akik mindig jelen vannak a „harcoknál”. Legtöbbször a három kollégium harcol egymás ellen, de néha összefognak páran, de eközben mindig olyan hülyeségek történtek, hogy miközben a könnyeimet törölgettem a röhögéstől, elgondolkoztam rajta, hogy a forgatókönyvíró vajon épelméjű-e.

Fiúiskola révén rengeteg karaktert kapunk, akik nagyon színesek – és a legtöbbjük elszállt -, viszont annyian voltak, hogy szegény gyenge névmemóriám jól csődöt is mondott, és nem tudtam az összes nevet megjegyezni.

Csak szemezgetésképpen kiemelnék néhány szereplőt, akiken nagyon sokat nevettem:

Oscar, a hármas kollégium vezetője, akit néha-néha megszállt egy szellem.

Nanba, a nőcsábász, aki a kettes kollégium vezetője, és egyébként a legjobban kinéző az egész sorozatban.

Tennoji, az egyes kollégium vezetője, akitől kaptunk pár izomvillantást, és jópárszor lecsapta a kolijába tartozókat.

Kayashima, az aura- és a szellemlátó.

Umeda, a meleg iskolaorvos, akit egyébként nagyon bírtam, jó beszólásai voltak.

És végül, de nem utolsósorban Hibari és a Hibari Four. Ők a Blossom Gakuenbe járnak, a fiúk sulijának testvériskolájába, és küldetésük, hogy megkönnyítsék a fiúk életét. Nem kell megijedni, ők nem idegesítő zaklatók, mint más sorozatokban az ilyen lányok, hanem tényleg nagyon jó nevetésforrások.

A történettel elégedett vagyok, és nagyjából a lezárással is, talán csak annyi a szépséghiba, hogy a végén a búcsúzás a többiektől egy kicsit túl hosszúra sikeredett, míg Sano-tól az én ízlésem szerint meg túl gyorsan, de lehet, hogy csak azért, mert még elnéztem volna őket együtt.

Az OST nem rossz, és az openinget kifejezetten szeretem, tényleg nagyon jó és fülbemászó szám.

Összességében tehát ez egy kiválóan beteg alkotás, mindenkinek ajánlom. Ha egy jó doramát akartok nézni, amin sokat lehet nevetni, akkor ezt válasszátok.

Pont: 9/10

Love Keeps Going

Love Keeps Going

Adatok:
Év: 2011
Részek száma: 13
Műfaj: romantikus, vígjáték
Ország: Tajvan
Csatorna: CTV

Történet:

Zha Mei Le (Cindy Wang) gyerekkorában meghallotta, hogy a szülei azon veszekednek, hogy egyiküknek sem kell, mert buta és hasznavehetetlen, ezért mindent megtett, hogy hasznossá tegye magát, és mindenkinek segítsen, aki a közelébe kerül. Rengeteg szakképesítést szerez, hogy hasznossá tegye magát. A barátja – később a vőlegénye -, Yi Feng álma, hogy legyen egy péksége, ezért Mei Le nyit neki egyet. Ám a dolgok összekuszálódnak, amikor Yi Feng kezd „összemelegedni” az egyik pékségi alkalmazottal, a fiatal és csinos Xuan Xuannal, ráadásul az időközben Tajvanra érkező, arrogáns és kibírhatatlan zeneszerző, Yi Lie (Mike He), aki mellesleg Yi Feng öccse szépen lassan beleszeret Mei Le-be.

Vélemény:

Ez életem első befejezett tajvani sorozata, ezért valószínűleg mindig emlékezni fogok rá, és igazából tetszett is, de azért ez közel sem egy tökéletes dorama. De azt hiszem, jobb ha nem a hibákkal kezdem, hanem az elején.

A történet két főszereplője Zha Mei Le és Yi Lie, és a kettőjük kapcsolatának kialakulását spékelték meg jó sok egyéb szállal, és annyi a drámázás a sorozatban, hogy őszintén csodálkozom, amiért a hivatalos kategória besorolásban nincs ott, hogy dráma, mert a romantika és a humor mellett ebből is elég rendesen kaptunk.

Mei Le karaktere néha kicsit idegesítő, de alapvetően át lehet érezni, hogy mit miért tesz, és meg lehet érteni őt – nekem is sikerült, pedig teljesen más a személyiségem, mint ennek a csajnak -, szóval én megkedveltem.

Yi Lie a legtipikusabb férfi dorama főszereplő kategória díszpéldánya. Rettenetesen arrogáns, kritikus, örömét leli abban, ha másokat lehordhat a sárga földig, van egy mély lelki sebe és természetesen jól néz ki. Nagyon jól. Szóval nekem bejött, ráadásul Mike He nagyon jól átadta a karaktert. Azok a részek különösen tetszettek, amikor Yi Lie kezdett rádöbbenni, hogy beleszeretett Mei Le-be, és hogy hogy dolgozta fel ezt az egészet.

Mei Le és Yi Lie között nagyon jól működött a kémia, és kaptunk is egy-két nagyon jó csókjelenetet. Az pedig nagyon tetszett, ahogy szépen lassan egymásba szerettek, bár az elején kölcsönösen fújtak egymásra, és persze ezalatt a folyamat alatt nem egy igazán humoros jelenetet láthattunk.

A mellékszereplőkről már közel sem tudok csak pozitívat mondani, elég sok akadt, aki idegesített, és mivel ők is viszonylag nagy szerepet kaptak, róluk is írok egy kicsit.

Yi Feng (Yi Lie bátyja, a sorozat elején Mei Le pasija) egy döntésképtelen papucs. Végig nagyon szánalmas, bamba fejet vágott, és ő a „mentsetek meg, mert egyedül semmire nem vagyok képes” csaj férfi megtestesítője. Végig idegesített, egyedül csak azt kedveltem benne egy nagyon-nagyon kicsit, ahogy Yi Lie-vel bánt.

A legirritálóbb mellékszereplő díjat mégsem Yi Feng nyerte el, hanem Han mama – Yi Feng és Yi Lie anyja -, aki utálja Yi Lie-t és rettentő gányul bánik vele egy olyan dolog miatt, amiről nem is ő tehet, és mindig mindenért őt hibáztatja. És nem az egyetlen logikátlan tette, nem tudom, volt-e olyan szituáció, amire úgy reagált, ahogy minden normális ember tette volna. Ha egyetlen jelzőt kéne mondanom rá, akkor az az irritáló lenne.

Xuan Xuan meg kifejezetten fura volt. Néha azt hittem róla, hogy fú, de gonosz és negatív szereplő, máskor meg egész értelmesen reagált dolgokra, és ez totál összezavart, mivel semmi íve nem volt az egésznek, hanem mintha két személyiséggel rendelkezett volna, és azokat váltogatta.

Azért akadtak olyan mellékszereplők is, akiket megkedveltem, ilyen például Mei Le bátyja és Yi Lie húga. Ők tényleg aranyosak voltak.

És akkor egy kicsit a cselekményről.

A történet egy szappanoperához hasonlítható – sok idegesítő résszel és reakcióval –, de ezek az első tíz részben simán elnézhetőek, tökéletesen ellensúlyozzák ezeket a két főszereplő közös jelenetei (a humorosak és a romantikusak egyaránt).

Aztán úgy a tízedik-tizenegyedik rész környékén sajnos mélyrepülést vett a történet. Egy bizonyos eseménynek köszönhetően érezhetően esett a színvonal, és én csak néztem, hogy „most meg mi van?”. Igazán kár, hogy így elrontották a sorozat végét, mert az első tíz rész a kisebb hibáktól eltekintve tényleg nagyon jó volt.

A sorozat zenéivel se vagyok kibékülve. Az OST körülbelül három számból állt. Ebből csak az tetszett, amit Mike He énekelt, de a másik kettő rettenetes volt – az egyik nagyon irritáló, a másik kicsit kevésbé -, főleg úgy, hogy tizenhárom hetven-nyolcvan perces részen keresztül el kellett viselnem őket. A végére például az opening zenéjétől már a falra tudtam volna mászni.

Összességében tehát ez nem egy rossz sorozat, ha valaki szereti a romantikus sorozatokat, akkor érdemes belevágnia. Az eleje valószínűleg nagyon fog tetszeni annak, aki megnézi, de fel kell rá készülni, hogy legnagyobb valószínűséggel csalódás lesz a vége.

Pont: 7/10